Szállodánktól egy kényelmes sétára található az egykori Úri Kaszinó épülete, mely a Gyulai Várszínház kamaraterme. Az ősztől tavaszig tartó szezonban befogadó színházként itt színi előadásokat, előadói esteket, koncerteket, táncházakat rendeznek. 1999-ben nyílt a Kamaraterem előterében a Kamaragaléria, ahol neves alkotók képzőművészeti és fotókiállításait láthatják a nézők.
Különleges élményben lehet része azon kedves vendégeinknek, akik nyáron látogatják meg városunkat, ekkor ugyanis a Várszínház a Gyulai Vár falai közé költözik. A színház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várják a látogatókat. Az utóbbi években a hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 2005 óta rendezik meg a Shakespeare Fesztivált, amelyre neves hazai és külföldi előadásokat hívnak meg.
A turisták és a helyiek számára is igen színes a kínálat: operett és opera, népzene és néptánc, komolyzene és jazz, középkori zenés előadások, udvari zene várja a zene és a színház szerelmeseit.
A társulatok a tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadon is elkápráztatják a nagyérdeműt, többek közt ezáltal varázsolva az „Alföld gyöngyszemévé” Gyula városát.